Bueno, ya hace tiempo que no he escrito, así tengo muchas cosas de contar. He pasado un tiempo maravilloso, por cuál tengo que dar gracias a unos amigos muy buenos. Pero contar -como muchos de vosotros no habláis español- tengo que hacer en húngaro.
Tehát....
Az elmúlt egy hónapban sokminden változott. Van új lakótársam, bár elvileg csak egy hónapra, de jól megértjük egymást, és még föz is, és jól föz, én meg egyáltalán nem, így élünk ketteskén, ö föz, egészségesen, én meg elviselem, hogy egész nap dél-amerikai sorozatokat néz. (És higgyétek el, ez egy elég nagy áldozat. De azért azt engedi, hogy minden kedden megnézzem egyik kedvenc sorozatomat --kivételesen nem az Ally McBeal-röl van szó--, az Anatomia de Grey-t, ami, mivel nem fizettünk elö kábelre, inkább a hangyák harcára hasonlít, de már maga a gondolat, hogy a hangyák egy-egy jobb pillanatban McDreamy-t jeleníthetnék meg, megelégedéssel tölt el...) Szóval a kaja egy idöre megoldva.
Ami a kajára költendö anyagiakat illeti, már nem annyira rózsás a helyzet. De hát nem lehet mindenki multimilliomos...
Továbbra is az építöiparban dolgozom. Na jó, korábbi munkáimat tekintve nem hittem volna, hogy ezt egyszer valóban papírra (gépre) vetem, de hát nem lehet mindig minden tökéletes. Továbbra is fordítgatok, meg számlákat, szállítóleveleket és munkalapokat viszek be a gépbe -muy interesante-, ezt otthon diákmunkások csinálják nevetséges órabérért, de a remény még nem halt meg teljesen, hogy nem ezért igyekeztem (tanultam, dolgoztam) annyit az elmúlt években.
Persze ilyenkor elöjön a nosztalgia a régi szép idökröl, az érdekes melókról, a kreativitásról, a hozzáértésröl (na jó, kedves egykori kollégáim, most nevethettek, de csak csöndben, magatokban, por favor). Ma például egész Mallorcán és Menorcán nem volt áram. Ez elsö komolyabb munkahelyemre emlékeztet, ahol nyaranta, amikor a szabadtéri színpadot építették, rendszeresen a tér túloldalán megbújó kiskocsmában találkoztunk, mert du. 2-3 körül az áram pihenni ment. Mi meg inni. Én kis zöldfülüként csak szopogattam az egy szem sörömet (amire általában a kedves tapasztaltabb kollégák meghívtak, tudván hogy már akkor sem bövelkedtem anyagiakban), és ámultan hallgattam ahogy érdekes dolgokról beszélgettek, ittam szavaikat, és élveztem, hogy végre nem egy olyan társaságban vagyok, ahol a körömlakk színe és a "mért nem megyek ki WC-re a folyosó végére smink nélkül" témák voltak a nyerök.
Félreértés ne essék, ezek a témák is jók, csak nem mindig. Itt Mallorcán találkoztam egy azóta nagyon kedves barátnömmel (persze többel is), aki például baromi jól tud sminkelni, és a végeredményt nézve senki nem hinné, hogy ezt tényleg az én pofámból csinálta... De ami még jobb, a csajszi rettenetesen jól ír. Ha van idöm, olvasgatom a blogját, ajánlom nektek is!
Tavaly ilyenkor felnött életem addigi legjobb súlykategóriájában voltam, ami valószínüleg köszönhetö annak, hogy pincérnöként dolgoztam, meg annak, hogy 25-30 percet kellett sétálnom a lakás és a munkahelyeim között, amit volt, hogy naponta négyszer tettem meg. Idén ilyenkor felnött életem eddigi legrosszabb (legmagasabb) súlykategóriájában vagyok, ami val. köszönhetö a "jólétnek": kocsi, ülömunka, lustaság. A folyamatos brazil és hasonló sorozatok segítségével -amiket újdonsült lakótársnöm megállás nélkül bámul- viszont már rávettem magam, hogy lemenjek a gym-be futni. Valahol el kell kezdeni. Elötte kint futottam egy másik nagyon kedves barátnömmel, de mivel az elmúlt idöszakban több esö zuhant ránk, mint amennyi a világ összes tengerében összesen megtalálható, ezt passzolni kellett.
Nataliával, új lakótársnömmel ma voltunk moziban. Ja, elötte beugrottunk a céghez, ahol a kocsimat vettem, és ahol jól átvertek, és a fogyasztóvédelmi szervezetek fenyegetésének köszönhetöen ma kártérítést fizettek, úgyhogy most törleszthetek némit az adósságaimból. Hurráááá!
Szóval moziban voltunk. Ritkán lát az ember ilyen mierda de pelicula-t (szar filmet). A végén már azon nevettünk, hogy hogy tudtunk beülni egy ilyen katasztrofálisan undorító filmre, ami elvileg egy komédia, mégis nem egy alkalommal volt ingerem az elfogyasztott pattogatott kukoricát visszatenni a zacsijába (és ezt most ne tessék vizualizálni). Azért bent maradtunk a végéig, mint ahogy annak idején, amikor nagyon kedves föiskolai barátaim bevittek a Szodoma 120 napja címü nem minösítendö förmedvényre (amit ök elötte egy aranyos könnyed szórakozásnak tituláltak...), egyszerüen látnunk kellett, hogy ebböl mégis mit akarnak kihozni. Hát semmit. Ezt már tudhatnánk. Csak több hányingert.
Mozi elött még beültünk egy helyre meginni valamit. Naivan capucchino-t kértem, amit annyit ittunk függöként a Herminában egy nagyon kedves volt kolléganömmel, hogy a fülünkön jött ki, de nem bírtuk abbahagyni.
Na ja, a remény hal meg utoljára. Tudhattam volna, hogy ennek nem lesz jó vége, de néha az embernek elborul az agya, és capucchino-t rendel. De Mallorcán felettébb nehéz jó kávét találni, hát még c.-t. Itt a c. az förtelmes kávé a tetején rengeteg, tubusból kinyomott tejszínhabbal. Drágáim, hol marad a jó öreg tejhab?
Nem mondhatom 100%-kal, hogy ez nem járult hozzá késöbbi hányingeremhez...
Legközelebb amikor hazamegyek, betankolok c.-ból, remélhetöleg kedves barátok társaságában. Legutóbbi alkalommal betankoltam lángosból, pomposból meg tócsniból, az talán azért nem volt annyira egészséges. Úgyhogy most inkább maradok az italoknál: capucchino, forralt bor.
Az áram nagy úr. Mallorcára nem jellemzö, hogy normális fütés lenne a lakásokban, így vagy a légkondinak van "fütés" funkciója, vagy az ember vesz szépen egy olajradiátort, és próbál nem megfagyni. Persze nem fütesz az egész lakásban, csak ahol éppen tartózkodsz, így ha csak átugrasz a konyhába vagy a fürdöszobába, akkor tuti odafagy valahova egyik-másik nemesebb szerved. De ez a luxus is megszünik, ha nincs áram. Most mondhatjátok, hogy Mallorcán nincs is hideg, és tavaly valóban jót sétáltunk a tengerparton decemberben pulcsiban, és tüzött a nap, de ha nem süt a nap, hideg van, és sokkal jobban fázik az ember a páratartalom miatt. Mintha a húsodat vágnák. Ilyenkor bundabugyi, hat pár zokni, alsótrikó és kesztyü, és még így sem maradsz meg a munkahelyedben, mert minek füteni, ök hozzá vannak szokva a hideghez. Aztán jönnek a kollégák, hogy tuti nem Magyarországról jövök, hisz ott sokkal hidegebb van és jobban fázom mint ök.
Úgyhogy az áram nagy úr. Föleg ha így az ember lemarad jópár brazil sorozat aznapi részéröl.
Bueno, tanto para hoy. Megyek aludni, de elötte még beindítom a "fütést" meg felveszem magamra az összes ruhámat, hátha így nem fagyok meg reggelre. Buenas noches!
