Nemrég érkeztünk haza, de én már kosarat nézek. A spanyol kosár az egyik legjobb a világon, az amerikai és (azt hiszem) az orosz mellett. Hú, mit nem adnék, hogy láthassak egy igazi amerikai kosármeccset, természetesen az eredeti helyszínen...
Szegény riporter csajszi éppen riportot készít a szünetben az egyik játékossal, aki csak kétszer akkora, mint ö maga.
Natalia közben leszaladt, mikor épphogycsak megérkeztünk. Megkérdeztem hova megy, mondta leszalad, szerez nekünk két jóképü pasit, hogy éjszaka ne fázzunk. De mivel neki van pasija, így tuti csak én nem fogok fázni este. Meg a két pasi.
A pasikról beszélve... Van új lakótársunk (komolyan kezdünk átjáróház lenni... nyáron a keresztszüleim fia, utána Laci lakótársam haverja és a barátnöje laktak itt, most meg Natalia és az új lakótárs).
Az új lakótárs, Antony, manchesteri, ami önmagában nem túl vonzó, föleg ha azt vesszük, mit láttam tavaly nyáron, amikoris lehetöségem adódott angolok és írek után takarítani a szállodában; és az is sokatmondó, ha nyáron végigsétál az ember az esti órákban Magalluf vagy Palmanova utcáin (de erröl majd máskor). Szóval a tény, hogy Antony származásilag angol, önmagában nem éppen vonzó, de egyébként jó srác. 25 éves teniszedzö, meg síedzö is, és szerényen jóképü. Ez utóbbi tényezö elég ritka Mallorcán. Ráadásul a pasik alacsonyak is, meg durvák. Nem tudnak udvarolni, nem tudnak kedvesek lenni, "machista"-k, szokták mondani rájuk. (Azért az itteni csajokat sem kell félteni, kellöen nagy a szájuk, tökéletesen tudják, mit kell visszaszólni. Ami itt egyszerü, mindennapos beszélgetés, eszmecsere, arra egy külföldi simán azt hiheti, mindjárt egymás torkának mennek.)
Az olaszok annál inkább tudnak udvarolni, meg fözni, meg...
Na, nyílik az ajtó, jön Natalia, nézzük, mit sikerült intéznie... (ha nem gond, erröl nem számolnék be itt, a blogomon)
